A nappaliba érve valóban éppoly szörnyű látvány tárult a szemük elé, mint a manó mondta. Piton ájultan hevert egy szófán, testét millió seb borította, többől ömlött a vér. Kezében varázspálcáját szorongatta, majd kihullott belőle, egyenesen a földre, a teste pedig őrült remegésbe kezdett, halántékán kiduzzadtak az erek… Hermione rögtön odasietett a professzorhoz, és próbálta rájönni, milyen átok találta el, de arra gyanakodott, valami saját készítésű fekete mágia okozhatta a sérüléseket. Gyors léptekkel elrohant a konyhába, majd kezében három üvegcsével tért vissza, benne mindenféle véralvasztó, fájdalomcsillapító bájitallal. Intett Lavendernek, hogy segítsen neki, így míg a másik boszorkány megemelte a férfi fejét, ő belediktálta a fiolák tartalmát. Erre végtagjai ernyedten hevertek a kanapén.
- Hermione, biztos a megfelelő bájitalokat adtad be neki? Ezeknek nem ilyen hatásúaknak kellene lenniük, tuti nem méreg volt? – nézett kissé aggódva a feketehajú férfi a boszorkányra, mire az megrázta a fejét.
- Nem, ezekből adtam Celeste-nek is a minap, mikor beleesett az egyik rózsabokorba, neki hatott. De azt hiszem, be kellene vinni a Szent Mungóba. Segítsetek a kandallóhoz vinni, innen nem tudunk hoppanálni, a birtokhatár pedig messze van! – utasította a teendőket a nő, majd az ajtóban ácsorgó Lynához fordult. – Fogadd az érkezőket, de ne kelts pánikot, ne mondd el, hová mentünk, de leginkább azt ne, mi történt, amint tudunk, jövünk! – azzal követte barátait a kandallóhoz, és a zöld tűzbe lépve távozott az ispotályba.
A gyógyítók rögtön faggatózni kezdtek, milyen állapotban volt a férfi, merre járt, és milyen bájitalokat kapott. A társaság, amire tudott válaszolt, de nekik fogalmuk sem volt, hol volt a bájitalmester, ki támadta meg. Órákig aztán semmi hírt nem kaptak a hogyléte felől, majd egy ápoló lépett hozzájuk, és tanácsolta nekik, menjenek haza, itt nem tehetnek semmit. A két férfi hiába próbálta meggyőzni Hermionét, hogy le kéne dőlnie, ő makacs maradt, és nem volt hajlandó elmenni. Végül barátai elfogadták döntését, és megfelelő kandallót kezdtek keresni. Lavender arcán gonosz mosollyal nézett még vissza egykori osztálytársára, amit vőlegénye is észrevett.
- Megkérdezhetem, mi ilyen vicces? – tette szóvá a dolgot, mire a boszorkány még szélesebben vigyorgott.
- Hermione kicsit sincs belezúgva Pitonba, csakis ezért marad itt, hiába mondták meg, hogy nem tehet semmit… - Ron arcán enyhe aggodalom csillant meg, hátha szerelmének igaza van, míg Harry csak megforgatta zöld szemeit. Végül beléptek a zöld tűzbe, és eltűntek.
Egy fekete taláros alak hoppanált a távolban egy mező közepére. A rétet minden irányból fák szegélyezték, a nap már lenyugvóban volt. A férfi egyenesen egy kis ösvényhez lépett, ott pedig a harmadik fára mondott egy bűbájt, mire azon egy nyílás keletkezett. Kissé meglepődött sikerén, de nem tétovázott, belépett az előtte álló sötét folyosóra. Végtelennek tűnt, de ő tisztában volt vele hová vezet, néhány perc után el is érte célpontját. Egy halálfaló tanya volt a hely, de most mindössze csak egy szőke hajú nőt talált ott, ez volt a nagy szerencséje. Zsebében erősen megmarkolta varázspálcáját, de nem húzta elő, ellenben a nő egyenesen a nyakának szegezte az övét, amint meglátta régi ismerősét.
- Nem hittem volna, Lena, hogy vagytok oly figyelmetlenek, és nem változtattok a belépési bűbájon, bár el is hagyhattátok volna a helyet. Mért maradtatok? – a férfi hangja tisztán szólt, bár belülről nem volt ennyire magabiztos, érdeklődőnek tűnt, de a válasz nem is igazán érdekelte.
- Minek változtattunk volna bármin, ha egyszer egyesek vannak oly felelőtlenek, hogy egymagukban jönnek ide. Már csak az a kérdés Perselus, mit keresel itt? – a nő selymes, andalító hangon beszélt, éppen ez tette a férfit mégis nyugtalanná.
- Te ölted meg Helent, igaz? – Piton megrovó, csalódott volt, nem értette meg a nőt. – Miért tetted, hiszen a húgod volt? És ti mindig jóban voltatok? Miért, Lena?
- Vannak dolgok, amiket akkor sem fogsz megérteni, ha nagyon akarod. Te mindig is arra vágytál, hogy hatalmad legyen, nagy akartál lenni, egészen addig, míg rá nem jöttél, ez mivel jár. Amikor a Nagyúr visszatért kilenc éve, és te újra feltűntél az életemben, újra éreztem azt, amit a kezdetekkor. Tudod, miről beszélek, Perselus? Ugyan, honnan is tudhatnád, hisz te sosem szerettél senkit, a húgomnak csináltál egy gyereket, de ennek ellenére sosem szeretted.
- Honnan tudod te, hogy nem szerettem, mit tudsz te az én érzéseimről? – csattant fel a férfi, és egyenesen a nő zöld szemeibe fúrta tekintetét.
- Hidd el, igenis sokat. Jobb legilimentor vagyok, mint hinnéd, volt kitől tanulnom – huncutul felnevetett, mire a férfi keze ökölberándult, de szerencséjére a nő észre sem vette, vagy nem akarta. – De térjünk vissza az eredeti témára, kilenc éve ugyanolyan hévvel csaptak benne lángra az irántad érzett érzelmeim, mint anno, de már arra sem voltam jó neked, hogy rajtam elégítsd ki a vágyaidat, friss hús kellett, és megtaláltad drága hugicámat. Ha másra nem, erre jó volt neked a halálfalóság, de amikor kiderült, hogy Helen terhes, leléptél. Szánalmas, a saját gyerekedtől is elfordultál, pedig neked igazán tudnod kéne, milyen az, ha valakinek nem boldog a gyerekkora – korholta tovább, zöld szemeiben őrült érzelmek jártak vad táncot.
- Nem én öltem meg az anyját, hanem te. Ha ennyire szíveden viseled Celeste sorsát, mért ölted meg Helent, a saját testvéredet? – ellenkezett a férfi, szíve vadul kalapált, szinte szétfeszítette mellét.
- Voldemort hatalmas úr, mindig is az volt, aki neki ellent mond, arra halál vár, rád is, és a fattyú lányotokra is. De mielőtt azt hinnéd, puszta parancs volt az ő halála, akkor most megosztom veled, bosszú is, mert meglopott, elvett tőlem, pedig az enyém voltál!
- Sosem voltam a tiéd, a magam ura voltam mindig is! – ordított rá Piton a nőre, mire az csak még jobban a nyakába nyomta pálcáját.
- A Nagyúr örülne, ha holtan látna téged, de hidd el, én jobbat találtam ki neked, kegyetlenebbet, mint a húgomnak – hangja szinte kislányos volt, de benne volt a gyűlölet és bosszú szavaiban –, nem is tudod, már mióta dolgozom azon, hogy a saját átkomat kipróbálhassam rajtad, és még ha megölsz sem tudod megtörni. VITALLOVING! – üvöltötte kegyetlen hangon Lena, mire a férfi testében zsibbasztó érzés áradt szét, lábai elnehezedtek, és a földre rogyott.
- Mit műveltél velem? – kérdezte remegő hangon a férfi, tehetetlennek érezte magát, legszívesebben darabokra átkozta volna a nőt, de előbb tudni akarta, mivel átkozta meg.
- Édes a bosszú, drága Perselus. Kegyetlenre sikeredett az átok, de nem baj. A lényege csupán annyi, hogy meghalsz, ha nem ismered meg, milyen szívből szeretni nagyon rövid időn belül, vedd rá magadat, hogy szerelmes légy. Akkor túléled, de ha nem, akkor kínok között fogsz meghalni, hosszú lesz a haláltusád, de öngyilkos sem lehetsz – magyarázta kéjesen a nő, mire a férfit elfogta a hányinger.
- És mi lesz, ha szerelmes leszek? Túl egyszerű lenne, ha csak szeretnem kéne – suttogta szinte a szavakat, majd légzése elnehezedett, köhögő rohamot kapott. A nő hangosan kacagott.
- Legalább még szorult helyzetekben is vág az eszed, ezt mindig is szerettem benned, Perselus – azzal végigsimított a férfi arcán, aki csak fintorgott – Ha valaha is szerelmes leszel, a nő, aki viszont szeret, mert kell, hogy szeressen, meg fog halni. A karjaidban veszti életét, úgyhogy vigyázz, mindenképpen szörnyű lesz neked.
- Őrült vagy, Lena – lehelte a teljesen legyengült férfi, mire a nő széles mosolyra húzta száját.
- De legalább boldog! Crucio! – kiáltotta a nő, mire a bájitalmester szenvedni kezdett, magatehetetlenül vergődött, mígnem abbamaradt a kínzás. A boszorkány kivillantotta hófehér fogait, majd újra, s újra kimondta a kínzó átkot. A férfi zsebébe bújtatta már vérző kezét, és addig kutatott, míg érezte pálcáját, majd hirtelen előre rántotta, s csak két szót szólt.
- Adava Kadevra! – Lena holtan esett a padlóra, hosszú fekete pilláit örökre lehunyta, szőke haja arcába omlott.
Piton egy végső pillantást vetett a nőre, majd elindult abba az irányba, ahonnan jött. Rengeteg sebe volt, többől szivárgott a vér, szédült, éppen ezért nagyon nehezen tudott járni. Egészen a tisztásig vánszorgott, majd minden erejét megfeszítve dehoppanált kastélyához.
***
Perselus Piton nyugodt állapotban feküdt a Szent Mungó béli szobájában, bár álmában újra látta a néhány órával ezelőtt vele történteket. Nem is sejtette, hogy míg ő aludt, Hermione Granger figyelte vonásait. Néhány perccel ezelőtt a gyógyítók engedélyezték neki, hogy bemehet a varázslóhoz. Tüzetesen megvizsgálta a munkaadója különösen nyugodt vonásait, és még magának is be kellett vallania, igen vonzó a férfi a maga nemében. Óvatosan kifésült egy fekete hajtincset Piton szeméből, és lágyan elmosolyodott. Végül kiment a szobából, és hop-porral a kastélyba ment.
|