Kinn zuhogott az eső. Szakadt, mintha dézsából öntenék, de én meg sem hallottam az ódon falak között. Csak a saját gondolataimat hallottam, de azok csak úgy visszhangoztak a fejemben. Lassan mentem, hogy később kelljen szembenéznem a rám váró kínokkal, vagy még rosszabb dolgokkal.

De egyszer el kellett jönnie. Bementem az ajtón. A szoba, amiben álltam, ridegséget tükrözött, szintúgy, mint aki benn állt. A férfi a szoba közepén állt, háttal nekem. Örültem is, hogy nem szemben van velem, így nem kellett a szemébe néznem. De mintha kitalálta volna a gondolatomat, hogy még több szenvedést okozzon nekem, megfordult, és mondta:

-Gyere közelebb!

Én tettem pár lépést, aztán megálltam.

-Közelebb gyere!-sziszegte.

Egyre lassabban mentem, de mentem. Már nagyon közel voltam hozzá. Egyszer csak megmarkolta a karom. Egyre erősebben szorította. Én akaratlanul is belenéztem a két, vörösen izzó szempárba, és álltam a tekintetét.

-Mégis hogy gondoltad ezt, Leila?

-Megtudom magyarázni, Nagyúr!

-Nem érdekel a magyarázatod! Hozzámentél egy átkozott muglihoz, ráadásul még terhes is vagy tőle! Elárultad a vérem, és még engem is, az uradat!-már iszonyúan fájt a kezem, de nem foglalkoztam vele.

-Drága Nagyúr, bármit megtszek, csak kérem, ne öljön meg!

-Azt mondtad, bármit? Akkor öld meg a férjedet, Legolast!

Azzal suhintott egyet a varázspálcájával, és 2 halálfaló bevezette Legolast, majd odalökték elém.

-Tessék, ha szorult beléd elég halálfalóvér, és irántam való alázat, akkor megölöd most ezt a muglit!-mondta, majd elengedte a kezem.

Én a varázspálcám után nyúltam, és meglendítettem a kezem, de hang nem jött ki a számon. Közben egyre több halálfaló lépett a szobába, akik körülálltak engem.

-Leila, öld meg! Különben meghalsz!

Elgondolkodtam, hogy mit csináljak. Ha megölöm, halálfaló maradok, de egész életemben Voldemort Nagyúrnak kell engedelmeskednem, de ha nem ölöm meg, akkor Voldemort öli meg, és engem is. Egyiket sem akartam, de végül akaratlanul, de ezt mondtam:

-Nem ölöm meg.

-Hát jó. Akkor én végzek vele, és utána veled is. ADAVA KEDAVRA!-és Legolasra irányította a pálcáját.

-Neee!-kiáltottam, majd a pillanat hevében én is kimondtam ezt a szót Voldemortra célozva.

Az átok telibe találta a Nagyurat. Hátralépett, megbotlott, és elesett. Többet nem kelt fel. Ekkor az egyik halálfaló kilépett a körből, és lehúzta a csuklyáját. Lucius volt az:

-Megölted a Sötét Nagyurat! Ezért örökké az adósaid vagyunk! Köszönjük...

Megint elhalkultak a hangok a fejemben. Csak Legolas holttestét láttam magam előtt. Az első és utolsó férjemét.