Pukkanás hallatszódott a kastély parkjának kovácsoltvas kapuja felől, majd három alak bontakozott ki az esti félhomályban, mindegyikük egyszerű mugliruhát viselt, de így is látszott megjelenésükön, nem holmi közönséges emberek, hanem mágusok a legjobb fajtából. Egy nő és két férfi volt, gyors léptekkel indultak el az épület bejáratához, majd a feketehajú férfi mély levegőt vett, és kopogtatott a hatalmas rózsafaajtón. Nem történt semmi, tanácstalanul nézett társaira és már újra lendítette volna öklét az ajtónak, mikor az nyikorogva kinyílt. Egy barnahajú nő állt az ajtóban, vékony derekán egy fehér kötényt viselt, tincsei kilógtak reggel készült kontyából. Amint meglátta a frissen érkezett vendégeket, arcán egy keserű fintor jelent meg, szíve heves dobogásba kezdett, úgy érezte, menekülnie kell. Szélesre tárta az ajtót, ő maga már hátat fordított volna, hogy a konyhába siessen, mikor Harry Potter elkapta apró kezét, magához vonta, s olyan szorosan ölelte, hogy a nő szinte megfulladt.

- Hermione, te meg mit keresel itt? Merlinre, annyira örülök, hogy újra látlak – mondta a férfi örömében, majd kicsit elhúzódott, hogy jobban szemügyre vegye az öt éve nem látott boszorkányt. Egy értetlen, ijedt szempár tekintett rá, de ugyanolyan barnák voltak, mint anno, vonásai nőiesek lettek, ugyanaz a nő volt, mégis más. Harry nem tudta volna megmondani miben, de más volt.

- Tényleg örülsz a viszontlátásnak? Az előzményekből kiindulva nem erre következtetne az ember… - felelte halk hangon Hermione, mire a még mindig az ajtóban álló három fiatal megcsóválta a fejét.

- Mondanám én, hogy örülök, ha nem így lenne? Nem kenyerem a hazudozás, te is nagyon jól tudod. Meg tudsz nekünk valaha bocsátani a hülyeségünk miatt? Hidd el, az sem érdekel, ha gyereked van és Krum felesége vagy, csak legyél újra a barátunk! – a férfi bűnbánóan nézett a lányra, aki végül boldog mosollyal az arcán a férfi nyakába vetette magát.

- Már rég megbocsátva, ha elhiszitek, én nem nektek akartam hátat fordítani, mikor azt mondtam, hogy nem leszek auror. De gyertek már beljebb! – azzal beterelte Lavendert és a két fiút, majd becsukta a nehéz ajtót. – Gyertek, megmutatom, merre lesz a szobátok, és mit hol találtok – azzal körbevezette őket a házon, majd az emeleten két szobát bocsátott rendelkezésükre.

- Köszönjük. – felelte Lavender, majd kíváncsiságának nem tudott többé nemet mondani, és megkérdezte azt, ami mindhármuk oldalát fúrta. – Hogy kerülsz ide, Pitonhoz?

- Ez egy hosszú történet… - próbált ellentmondani a boszorkány, de Ron közbe vágott.

- Van időnk, legalábbis egyelőre.

- Jó, legyen. De előbb mondjátok, van valami hír Ginnyről és Ariadnéról? – Hermione nagyon aggódott barátnőjéért és a kislányért, arcára is kiült a rémület.

- Nem tudunk róla semmi újat, bízunk abban, hogy nem esett baja sem neki, sem pedig a lányomnak. Ha velük történne bármi is, csakis én lennék a hibás, mert elüldöztem otthonról. Pedig tudom, most milyen szívesen vágná a fejemhez, hogy neki volt igaza, és tudom, hogy örülne, hogy újra barátok vagyunk. De most te jössz, legalább addig sem körülötte járnak a gondolataim – a varázsló hangja szomorú volt, tekintetében pedig ugyanez tükröződött. Ron bólintott, mintegy igazat adva barátjának, végül a boszorkány belekezdett a mesélésbe.

- Nos, nem hinném, hogy amit most mesélni fogok, te így képzeltétek el az elmúlt öt évben. – Hermione mélyet sóhajtott, szeméből kitörölt egy apró könnycseppet, majd folytatta – Terhes voltam, ezt ti is tudjátok, két héttel a hazautazás után aztán volt egy apróbb rosszullétem, Viktor addig erősködött, hogy forduljak segítségéért, hogy ideges lettem, bebeszéltem magamnak, hogy csak fáradtság. Néhány órával később elkezdtem görcsölni, összeestem, eszméletemet vesztettem. A Szent Mungóban tértem magamhoz, kiderült, hogy a stressz miatt elvesztettem a babát. Ekkor végképp összeomlottam, ez pedig odavezetett, hogy Viktorral elhidegültünk egymástól, és csupán barátság maradt az egész.

- Azt akarod mondani, hogy nem született sem kisbabád, és még csak hozzá sem mentél? – nézett hitetlenkedve Ron, barna szemeiben megdöbbenéssel.

- Igen, ő visszament Bulgáriába, én pedig Amerika felé vettem az utamat. Anyagilag támogatott, és mellettem állt emberileg is, rajta kívül eddig senkinek nem mondtam el azt sem, hogy valószínűleg nem lehet már gyermekem. Ez életem legnagyobb csapása volt, de el kell fogadni, amit a sors szán nekem. Az államokban megtanultam mindent, ami a munkámhoz kellhet, és körülbelül három hónapja elkezdtem állást keresni. A világ majd összes varázsiskolájába jelentkeztem, még a Roxfortba is, de sehol nem volt rám szükség, így házitanítónak jelentkeztem. Így kerültem ide másfél hónappal ezelőtt, Perselus Piton lányának vagyok a tanítója. Celeste-tel igazi jó barátok lettünk.

- Nem is tudtam, hogy van egy lánya, mennyire hasonlít az apjára? – gúnyolódott Ron, mire a nő megcsóválta a fejét.

- Nem gondolod, hogy ez gonosz volt? – hangjában rosszallás volt, de végül vidámabb hangon folytatta. – Celeste-tel nehéz volt a kezdetekben, nemrég halt meg az édesanyja, és nekem elmesélte, hogy látta az egész tragédiát, de fél az apjától, ezért neki nem meséli el…

- Nem csoda, hogy fél Pitontól… - horkantotta ismét a vörös hajú férfi, mire a nő kijött béketűréséből.

- Elég legyen Ronald Weasley, még egy közbevágás, és nem mondok egy szóval sem többet! – játékosan megfenyegette az ujjával barátját, mire az megadóan felemelte kezeit. – Én pedig elhatároztam, hogy nem hagyom, hogy ez a szegény kislány magányosan, rettegve nőjön fel, ha törik, ha szakad, kibékítem az apjával.

- Mondd csak, Hermione, biztosan a lány miatt csinálod ezt az egészet? Nem tetszik neked véletlenül Piton? – kotnyeleskedett bele Lavender, mire a másik három megütközve pillantott rá.

- Mégis honnan veszed ezt az egészet? – a barna hajú nő annyira meglepődött a feltevésen, hogy majdnem kitört belőle a kacagás.

- Ugyan már, akkora beleéléssel beszélsz erről, hogy te mindenképpen segíteni akarsz neki. Ne merd azt állítani, hogy nem tetszik egy kicsit sem! – a boszorkány beszéd közben gonoszan vigyorgott, a két fiú pedig csak kapkodta a tekintetét az egyikről a másikra.

- Ami azt illeti, sosem néztem meg, mint férfit, nekem ő a munkaadóm, a lánya a tanítványom, és feltett szándékom köztük egy erős kötést kialakítani – magyarázta vöröslő arccal a nő, mire Lavender csak nevetett.

- Aztán bele ne zúgj! – Ron is csatlakozott a nevetgélésben mennyasszonyához, mikor kopogtattak az ajtón, majd belépett Lyna, a házimanó.

- Miss Granger, bocsánat a zavarásért, de szörnyűség történt – vékony hangon cincogta az alacsony manó, mire Hermione aggódva tekintett rá.

- Miről beszélsz, Lyna? Celeste-tel van valami baj?

- Nem, az uram hazatért. Súlyosan meg van sebesülve, több sebből vérzik, a szalonban épphogy csak le tudtam fektetni a kanapéra, aztán rohantam önért, tessék jönni, kisasszony, még mielőtt késő! – azzal a kötényénél fogva kezdte el rángatni az ajtó felé, de mikor tudatáig eljutottak a szavak, szinte rohant az alsó szintre. Lemaradva mögötte haladt a manó, őket követte pedig a Harry, Ron, Lavender trió.

A nappaliba érve valóban éppoly szörnyű látvány tárult a szemük elé, mint a manó mondta. Piton ájultan hevert egy szófán, testét millió seb borította, többől ömlött a vér. Kezében varázspálcáját szorongatta, majd kihullott belőle, egyenesen a földre, a teste pedig őrült remegésbe kezdett, halántékán kiduzzadtak az erek…