Föl-földobott kő
Föl-földobott kő, földedre hullva, Kicsi országom, újra meg újra Hazajön a fiad.
Messze tornyokat látogat sorba, Szédül, elbúsong s lehull a porba, Amelyből vétetett.
Mindig elvágyik s nem menekülhet, Magyar vágyakkal, melyek elülnek S fölhorgadnak megint.
Tied vagyok én nagy haragomban, Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban Szomorúan magyar.
Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan, Kicsi országom, példás alakban Te orcádra ütök.
És, jaj, hiába, mindenha szándék, Százszor földobnál, én visszaszállnék, Százszor is, végül is. |