A hatodik érzék után mindenki várta M. Night Shyamalan következő rendezését. Ez érthető, hiszen a halottakat látó kisfiú története nemcsak anyagi, hanem szakmai sikert is aratott - elég csak a 6 Oscar-jelölést említeni. Persze az óriási elvárások nagy súlyt helyeztek az alkotók vállára, csakhogy Shyamalannak már a Hatodik érzék forgatása közben megvolt a nyerő ötlete. Vele tartott még Bruce Willis, és egy olyan sztár is csatlakozott, mint Samuel L. Jackson. Természetesen gyerekszereplőre is szükség volt, így került a képbe a Gladiátor-ban Lucius-t játszó Spencer Treat Clark. James Newton Howard ismét megírta a zenét, egyedül az operatőrt cserélték le, de Eduardo Serra (pl. Csodás álmok jönnek) megfelelő helyettesítésnek tűnt. A kérdés tehát az volt, sikerül-e megfelelni a hatalmas elvárásoknak...

A sebezhetetlen főhőse David Dunn (Bruce Willis), egy megromlott házasságú, egygyermekes biztonsági őr. Életben van, és eleinte nincs benne semmi különleges. Épp' hazafelé utazik egy vonaton, amikor az kisiklik. A szerencsétlenséget senki sem éli túl, kivéve Davidet, akin ráadásul egy karcolásnyi seb se keletkezik. Ez kelti fel Elijah Price (Samuel L. Jackson) figyelmét. Elijah gyermekkorától kezdve egy súlyos betegségben szenved, amely miatt csontjai egy kicsi ütéstől is szilánkosra törnek, és szervezete nem túlságosan ellenálló a betegségekkel szemben sem. Számára a képregények teremtette fantasztikus világ jelent csak menekvést, reményt. Elijah úgy gondolja, hogyha ő él, akkor kell lennie valakinek, aki az ő ellentéte. Soha nem lesz beteg, nem sérül meg. Elijah szerint David ilyen ember. Okfejtése felforgatja David és családja életét.

A tények. Nem hiszem, hogy lesz olyan néző, aki nem úgy megy el erre a filmre, hogy azt várja: jobb legyen, mint a Hatodik érzék. A sebezhetetlen pedig nem jobb.

Cselekményvezetése a Hatodik érzék által kijelölt ösvényen halad. A végső csattanó viszont most nem üt akkorát, mint előzőleg. A feszültség is megszakad időnként, néhány perc unalmat teremtve. De az egész produkció más lesz, ha úgy ülünk be rá, hogy egy képregény megfilmesítésének tekintjük. Ebben az esetben teljesen ellentétes nézőpontból már egy nagyon korrekt alkotást látunk és megállapíthatjuk: Shyamalannak sikerült megvalósítania azt, amiről Tim Burton és Bryan Singer csak álmodhatott. A sebezhetetlen az első olyan szuperhőst mutatja be, aki valóban vívódik, reális gondjai vannak, és gyengeségének megjelenítése visszarepít abba az időszakba, amikor faltam a Pókember, Superman és a többi emberfeletti képességű hős kalandjait. A film végén a szuperhős ébredése, első összecsapása és a főgonosz megismerése mind-mind klasszikus Comics-alapelem.

A sebezhetetlennek járó titulus tehát "csak" az eddigi legjobb szuperhősről szóló film és úgy érzem Shyamalanról fogunk még hallani a jövőben.

Figyelem! Ez a MoziNet.Hu-ról van!